BLOG

Milyen állami támogatásokat igényelhetsz a vállalkozásod fejlesztéséhez?

sarki könyvelő

Melyek azok a támogatások, amelyek most jelentek meg, illetve amelyeket már eddig is igényelhettünk?

Lehet-e újra igényelni különféle támogatásokat, illetve vannak-e új támogatások? Megjelent a Monitorul Oficialban, a Hivatalos Közlönyben olyan támogatási forma is, amit már nagyon vár mindenki, de még a részleteiről nem kaptunk semmilyen értesítést.

 

A koronavírus-járvány által érintett munkáltatók vagy szakemberek több kategóriája is kérheti a támogatást ebben az időszakban. Volt három típusú támogatás, amit már a koronavírus-járvány beálltával lehetett igényelni, akár már márciustól vagy áprilistól egészen a nyár közepéig. Ettől a hónaptól született egy újabb, Kurzarbeit néven ismert rendelet, amely újabb 5 típusú támogatási formát ajánl fel a vállalkozóknak, egyéni vállalkozóknak és Kft.-knek egyaránt.

 

Az első támogatás az, amikor a munkanélküliekből lett alkalmazottak fizetésének az ötven százalékát lehet visszaigényelni.

Ezt a támogatást azok tudják igényelni, akik olyan alkalmazottakat foglalkoztatnak, akik 16–29 évesek, illetve 50 év felettiek, és a vészhelyzet időszaka alatt voltak elküldve munkanélküli támogatásra. Ha ilyen embereket alkalmaztok a cégetekben, akkor az elkövetkező 12 hónapra tudjátok igényelni a fizetésüknek az ötven százalékát.

A területi munkaerő-ügynökséghez tartozik a támogatások igénylésének a lebonyolítása, az ANOFM-től lehet igényelni minden egyes támogatási típust, illetve bármilyen támogatást szeretnétek, az aici.gov.ro oldalon megtaláljátok hozzá a szükséges dokumentációkat. Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden hónapban egy dokumentációt kell leküldeni a munkaerő-ügynökséghez, és akkor ők a következő hónapban utalják a vállalkozásnak az összeget.

 

A második típusú támogatás a technikai munkanélküliség, somaj tehnic.

Ezek a támogatások jelenleg is még érvényben vannak, mert a munkavállalókat az állam próbálja ezzel is támogatni. Egyrészt azoknak a területeknek szánja ezt a támogatást, ahol még mindig érvényben vannak a törvény szerinti korlátozások, illetve azokat a vállalkozásokat, akik a korlátozás miatt fel kellett függesszék a tevékenységüket. Tehát ebben az esetben igényelhető a munkások után a technikai munkanélküliségi  segély. Ezt is ugyanúgy az ANOFM oldalon keresztül tudjátok igényelni, vagy az aici.gov.ro oldalról letölteni minden egyes dokumentációt.

 

A harmadik típusú támogatás  a PFÁ-knak, az Intreprindere individualaknek.

Az egyéni vállalkozóknak jár, akik meg kellett szakítsák a tevékenységüket, az összege 4072 lej. Már a tavasz folyamán is kértük fél márciusra, április-májusra, most szeptembertől újra lehet igényelni azoknak a PFÁ-knak, akiknek nem működik a tevékenységük. Egészen év végéig lehet igényelni, egyelőre így van a rendelet. Tehát ez a három típusú támogatás ugye ismert volt már eddig is.

 

Ettől a hónaptól igényelhető még ötfajta típusú támogatás, amit a Kurzarbeit rendelet néven tudtok megkeresni. Az első ilyen támogatás az, hogy a bérköltséget felosztják a munkáltató és az állam között.

Konkrétan mit is jelent ez?

Ha van neked egy alkalmazottad, és a munkaidejét lecsökkented valamennyi százalékkal, illetve a fizetését is csökkented, akkor a fizetésének az ötven százalékát kifizeted te mint munkaadó, és a másik 50%, tehát a fennmaradó összeg 75%-át fizeti az állam.

Mondok egy konkrét példát. Van egy alkalmazottad, akinek a teljes normás fizetése, tehát a nyolcórás munkaidőre fizetett fizetése 3000 lej. Lecsökkented a munkaidejét, mondjuk, fél normára, tehát 4 órát fog dolgozni, felezed a fizetését, ami 1500 lej. Azt jelenti, hogy te a munkavállalódnak, az alkalmazottadnak kifizeted a cégedből az 1500 lejt, és az 1500 lej meg a teljes normás 3000 lej közötti összegnek, ami megint 1500 lej, a 75%-át tudod igényelni az államtól támogatásként.

Nagyon fontos, hogy ez így jól hangzik, de arra nagyon figyeljetek, hogy a fizetés utáni adókat mindenképpen a cég kell fizesse, arra az összegre is, ami 75%-ot ad az állam. Tehát ez picit így csalóka, meg a törvény is úgy van megfogalmazva, hogy nekem is el kellett többször olvasnom, hogy rájöjjek, hogy oké, megkapom az 1500 lejnek a 75%-át, de én annak az összegnek az adóját, a CAS-t, a CASS-t, a jövedelemadót azt én mint cég, mint munkaadó kell befizessem az államnak.

 

 

A következő támogatás tulajdonképpen megint a PFÁ-knak, az  Intreprindere individuala vállalkozásoknak szól.

Ha csökkentették az aktivitásukat, akkor írhatnak a saját felelősségükre egy nyilatkozatot, amelyben kérik a bruttó jövedelmük, tehát az átlagos bruttó jövedelem 41,5 %-át egészen 2020 végéig. Tehát az a feltétele, hogy neked a tevékenységed valamilyen szinten le kellett csökkenjen, és akkor a saját felelősségedre írsz egy olyan kérést, hogy igenis neked lecsökkent a tevékenységed, ezáltal a jövedelmed, és az átlagos bruttó minimálbér 41,5%-át tudod kérni támogatásként az államtól. Ennek is vannak ugyanígy hátulütői, tehát jó, ha ezt is alaposabban tanulmányozod, mielőtt nem kezded ezt igényelni, hogy nehogy aztán a végén valami olyan miatt elcsússzál, vagy vissza kelljen fizetni, ami esetleg nem tűnt fel, amikor igényelted ezt a támogatást.

 

 A következő támogatási típus a napszámosokat próbálja egy kicsit segíteni.

A vírus miatt csökkentett vagy megszakított tevékenységi területeken dolgozó napszámosok bérének a 35%-át tudja támogatni az állam három hónapon keresztül. Ha te olyan tevékenységben dolgozol, ahol napszámosokat alkalmaztál, akkor az ő bérük 35%-át tudod igényelni az államtól az elkövetkező három hónapban. Ezt is az  ANOFM-hez vagy az aici.gov.ro oldalon fogod tudni igényelni. Ott fogod tudni megnézni, hogy milyen dokumentációkat kell feltölteni, miket kell leküldeni ahhoz, hogy az igénylést megkapd.

 

 

Van még két típusú támogatásunk.

Az egyik az olyan szezonális alkalmazottaknak szól, akik teljes munkaidőben dolgoznak. Tehát azok, akik legfeljebb három hónapos teljes munkaidőben foglalkoztatnak embereket, ők ezen emberek bérének a 41,5 százalékát tudják igényelni az államtól. Viszont ez az összeg nem lehet több, mint az átlagos bruttó minimálbér 41,5%-a. Ezt megint csak három hónapon keresztül lehet kérni

Az utolsó támogatás a távmunkában dolgozó alkalmazottaknak a felszerelésére nyújtott támogatás. Ez egy egyszeri pénzösszeg, 2500 lej. Feltétele az, hogy a járványidőszak alatt legalább egy hónapban 15 napot távmunkában dolgozott az alkalmazott. Ha ezt tudod bizonyítani, vagy az elkövetkező járványidőszakban ha tudod bizonyítani, hogy 15 napot otthonról dolgozott, akkor ezt az egyszeri összeget, ezt a 2500 lejt tudod igényelni, amit arra költhetsz, hogy veszel neki otthonra egy számítógépet vagy laptopot, ami a munkavégzéséhez szükséges.

 

Amit még megemlítenék, hogy volt az a támogatás, hogy a sommaj tehnicre elküldtünk alkalmazottakat, és ha őket visszavesszük, akkor támogatást kapunk 41,5 százalékban. Ezt a támogatást szeptembertől már nem lehet igényelni, ez a június, július és augusztus hónapokra vonatkozott.

Ez a nyolc típusú támogatás, amit mostantól tudsz igénybe venni egészen az év végéig, vagy ha olyan típusú a támogatás, akkor egy éven keresztül.

Novemberben egy új témát fogok indítani. Bárminemű javaslatotok van ezzel kapcsolatosan, nyugodtan írjátok meg nekem akár itt, a videó alatt posztban, vagy akár üzenetben vagy e-mailben.

Megosztás:

További bejegyzések:

Hívj bizalommal
VAGY

Kérd árajánlatomat